"A terhesség a világ legjobb dolga!  A szoptatás maga a csoda! Anyának lenni felemelő érzés!"

...és még sorolhatnám a biztató mondatokat amiket kaptam, mikor kiderült terhes vagyok!

Persze azért a realitás talaján állok, és gondoltam nem fog ilyen simán menni minden!

Kaptam édesanyámtól egy szuper könyvet (Gyerekbibliát még az ő korából). Anyósomtól egy modernebb változatot, ami inkább a gyermek fejlődéséről ad teljes felvilágosítást, védőnőm pedig azt tanácsolta: Anyuka ha teheti inkább ne olvasson semmit, mert mi úgyis mindent mondunk sorjában, és csak össze fog zavarodni! Aztán jöttek a már anyuka státuszban lévő barátnőim, akik szintén nagyon segítőkészek voltak: Ne hallgass senkire, bele fogsz őrülni, csak magadban bízz, csináld úgy, ahogy Te jónak látod, kérdezz nyugodtan - én segítek!

Egyetlen egy gond van ezzel (amit most már tudok) : Nem azért nem kérdeztem meg, mert nem érdekelt, mert nem akartam összezavarodni, mert én már kiokosítottam magam a könyvekből, HANEM AZÉRT MERT FOGALMAM SEM VOLT, HOGY MIRE SZÁMÍTHATOK!!! 

A kérdések csak akkor jöttek, mikor pánikba estem az adott szituáció előtt, és mivel a terhességi depressziót sem úsztam meg (két hét alatt lecsengett) csak sírtam...és sírtam, hogy EZT NEKEM SENKI NEM MONDTA!